Képek lentebb
A Megváltós nővérektől az államosításkor elvették Európa egyik legmodernebb iskoláját. Hatvannyolc évre rá visszakaptuk olyan állapotban, amelyben elvenni talán nem is akarták volna. Az oktatás igényei az évek során igencsak megváltoztak, de az épület konokul maradt olyannak, amilyennek ingyen adódott az akkori rezsimnek.
Elérkezett a változás ideje. Huszonhárom éve dolgozunk, szépítgetjük az épületet, alakítjuk a modern elvárásokhoz.
Most elérkezett az az idő is, hogy hárompontos kosarat ne csak a saját térfelünkről dobhassunk az ellenfélnek… Állami és hatalmas rendi segítséggel egy olyan tornacsarnok épül, amely megfelel a diákok, a szülők, az oktatásügy elvárásainak is, és amely szerényen és mégis szemet gyönyörködtetőn húzódik meg a műemlék iskolaépület mögött. Félig a hegybe bújva válik Szent Gellért Csarnokká, óvja a hidegtől és melegtől sportolóit, félig megmutatva magát válik az öreg épület fiatal testvérévé, és várja fiait-lányait üdítő mozgásra.
A zsoltáros mondja: „Ha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad, aki építi azt”. Az Úr keze így nemcsak a mérnököké és munkásoké, de mindannyiunké is, akik segítünk szellemi és anyagi támogatásunkkal megvalósulni a száz év utáni legnagyobb álmát a nővéreknek.
Iskolánk alapítványa: IMNN Iskolaalapítvány
Számlaszáma: 11711034–20848026
(Ez az adomány leírható az adóalapból,
igazolást ad az alapítvány)
2022. december 12. hétfő 14:47
2022. február 15. kedd 15:46
2022. február 15. kedd 06:21
2021. június 7. hétfő 15:28
2021. április 16. péntek 05:52
Minden jog fenntartva © Szent Margit Gimnázium
Tervezte az Unicial